Zenész pletykák, anektódák

Mozart rendkívüli zenei felfogó és befogadó képességét fényesen igazolja a következö eset: Rómában a pápai énekkar elöadásában maghallgatott egy 4-5 szólamú kórusmüvet, amelynek a befejezése 9 szólamú kettöskórus [Allegri világhírü Miserere-je]. Ezt a darabot otthon egyszeri hallás után, emlékezetböl leírta.

Néhány nap múlva, amikor ugyanazt a darabot még egyszer elöadták, ellenörizte a templomban a kottát s alig volt rajta igazítani való. Igy hallás után "ellopta" a csaknem száz éve féltve örzött kórusmüvet, amelynek kéziratát, szólamait szigorúan tilos volt lemásolni.

Ez a "lopás" azonban olyan csodálatra méltó zenei képesség megcsillogtatására adott alkalmat, amilyenre még nem volt példa a zenetörténetben. A pápa nemhogy büntetést mért volna érte Wolfgangra, hanem kitüntette az aranysarkantyús renddel. Az olaszok ettöl fogva a tizennégy éves Mozartot "lovag úr"-nak szólították.

*****

- Egy alkalommal megkérdezték Rossinit:
- Mit gondol ön Beethovenröl?
- Ö az elsö minden muzsikus között! - felelte a zeneköltö habozás nélkül.
- És Mozart?
- Rossini meglepödött a nem várt kérdésen. Egy pillanatig gondolkodva ráncolta össze homlokát, de azután megfelelt:
- Ö az egyetlen!

*****

Egy anekdota Bachról: azt mondta legtehetségesebb fiáról, hogy "szörnyu felfordulást fog okozni azzal a zenével, amelyet még nem írt meg".

*****

Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákositól. Egyszer, egy ünnepi fogadáson a "bölcs vezér" rosszallóan mondta Kodálynak:
- Sok rosszat hallok mostanában magáról, mester...
- Én is magáról, Rákosi...!

*****

Hans von Bülow, a neves német karmester sétált az utcán, amikor egyszer szembe jött vele egy férfi. Rámosolygott a mesterre, megállt és megszólította:
- Fogadjunk, hogy nem ismer meg!
- Nyert! - nézett rá Bülow, és továbbsietett.

*****

A Dinamit együttes 1980-ban járt ebben a Szovjetunióban, s az egy hónapos turné során sok szép helyre eljutottak, s mindenhol a vendéglátás szép hagyományával fogadták őket. Néha azonban az örömbe egy kis üröm is vegyült, ugyanis gyakran olyan étellel kínálták meg a zenekar tagjait, mely már az első pillanatban is erős ellenszenvre talált az öt legénynél: ilyen volt például a szárított hal is. Ahol csak tudták, szeretetük jeléül mindenhol halat dugdostak a zsebükbe, de volt olyan is, hogy nem volt mese, enni kellett. Az utolsó három-négy előadás előtt egy igen lelkes fiatal csapódott az együtteshez, aki mindig valamilyen kedvességgel hálálta meg a koncertet. Elérkezett a búcsú este, amikor is egy hatalmas csomag várta az együttest az öltözőben. A csomagot felbontva megdöbbenve látták, hogy közel húsz kiló szárított hal van benne. Semmiképpen sem akarták hazavinni, s arra hivatkoztak, hogy nem fogadhatnak el ilyen értékes ajándékot. Mire a lelkes koncertrajongó:

- Nyugodtan fogadják csak el. Van még otthon vagy két tonna!

*****

Teplitzben megismerkedtem Beethovennel. Lenyűgöző tehetség, de sajnos végtelenül zabolátlan természet, és noha nem minden ok nélkül tartja gyűlöletesnek a világot, semmit nem tesz azért, hogy önmaga és mások számára élvezetesebbé tegye. (Goethe levele)

*****

Amikor két olyan valaki van együtt, mint én és Goethe, a nagyuraknak tudomásul kell venniük, hogy mi az, ami a magunkfajtában nagyságra vall. Tegnap, hazafelé menet, az egész császári családdal találkoztunk. Amint megláttuk őket közeledni, Goethe, hogy félreállhasson, kibújt a kezem alól, és mondhattam neki akármit, egy lépést sem volt hajlandó továbbmenni. Én dühömben még jobban a fejembe nyomtam a kalapot, begomboltam a felöltőmet, és hátul összekulcsolt kézzel átmentem az elvonulók legsűrűjén. Hercegek és hivatalnokok nyitottak utat nekem, Rudolf főherceg levette a kalapját. Elsőként a császárné üdvözölt – e nagyságok ismernek engem! A legnagyobb mulatság volt számomra megfigyelni, hogyan halad el a menet Goethe mellett. Ő félreállt, levette a kalapját, és fejet hajtott, amilyen mélyen csak lehet. Ezért aztán utóbb alaposan és kíméletlenül összeszidtam. (Beethoven levele)

*****


Wolfgang Amadeus Mozart hatéves kis csodagyerek volt, amikor 1762-ben először zongorázott Mária Terézia osztrák császárnő, magyar királynő bécsi udvarában. A császári família nagyon megszerette a fiúcskát, aki csakhamar otthonosan mozgott a Burg termeiben. Egyszer mégis baleset érte: megcsúszott és hasra vágódott a szokatlanul fényes- síkos pádimentumon.

Az egyik főhercegnő elnevette magát, amikor a kis muzsikust a földön látta, Mária Antoinette, Mária Terézia hétéves kislánya, később XVI. Lajos francia király felesége azonban megsajnálta, odasietett és felsegítette a fiúcskát.

– Te jó kislány vagy – mondta elismerően a feltápászkodó Mozart-gyerek –, ha megnövök, feleségül veszlek.

Mária Antoinette jobban járt volna, ha ez a „gyermekszáj”-ígéret csodálatos módon valóra válik, s ha mésalliance-ot csinálva, házasságra lép Mozarttal. Akkor legfeljebb 1791-ben özvegyen marad, de nem hull le a feje a guillotin alatt 1793-ban...

*****

"Kodály-különösen fiatal korában- igen szűkszavú volt. Ennek egyik igen jellemző példája: egy nyári napon ifj. Bartók Béla rákoshegyi kertjében ebédeltek ötösben: Kodályék és a Bartók család. Szokás szerint Kodályné vitte a szót. Kodály egyszerre csak rámutatott, egyetlen szó nélkül, a felesége előtt lévő zöld salátára, melyet erre tüstént bekapott. Talán tíz perc elteltével megszólalt Kodály: Csak azt mutattam, hogy egy hernyó mászik rajta." (Köszi Boglárkának)

*****

A kis Sebastian nagyon szeretett kint a családi ház mögötti kertben a szomszéd gyerekekkel játszani. Egyik este anyukája hívta volna vacsorázni, de hát sehol sem talált, így hát elment a kert legvégébe is a kisfiúért. Az ekkor még csak négy éves zseni 2 szomszéd gyerkőcnek egy misetétel felső szólamát tanította be, amit az előző vasárnap hallott a templomban, ő maga pedig ellenpontot énekelt rá. Édasanyja nézte egy ideig a kicsiket. Ha hibáztak a szomszéd gyerekek, a kis Sebastian megállította őket, és bemutatta nekik jól a szólamukat, majd újra énekelték együtt, két szólamban. Mikor anyukája bevezette a házba vacsorázni, kérdezte a kisfiút, hogy tudja-e, mit énekelt... de nem tudta, csak hogy már hallotta valahol. Aznap este kiderült, hogy amiket ő egyszer hallott, azokat mind meg is jegyezte, és bármikor vissza tudta idézni." (Köszi Boglárkának)